Az Ikrek

És ismét 2017. februárjában emlékeinket összegyűjtve, dióhájban beszámolunk az idővonal megtartása érdekében.

Az év állatira sok változás hozott. Először is nyakunkon volt az iskola választás kérdése. Két különböző, ám szétválaszthatatlan gyerek esetében próbáltuk megtalálni a legjobb megoldást. Waldorf iskola kezdeményezés indult Esztergomban, aminek nagyon örültünk, mert első körben - és a sok liberális nevelésre ösztönző és számunkra is szimpatikus cikk miatt - ilyen jellegű iskolában gondolkoztunk.

El is mentem egy ilyen beszélgetésre, ahol űrlénynek éreztem magam, a sok nyugodt, kisimult anyuka között. Mindenki párás szemmel mesélte mennyire csalódott a jelenleg elérhető iskolarendszerben, és a nagy stressznek kitett gyermekeiknek a reggeli kása után nem szeretnének mérget adni. Szaladgáljanak, játszanak és le van ejtve a betűk megtanulása. Én, mint egy űzött vad, ki-be rohangáltam a folyamatosan csörgő telefonom miatt, és úgy éreztem, hogy egy másik bolygóra tévedtem. Aztán jött egy olyan fórum, ahol többen és részletesebben bemutatták azt a szellemiséget, ami kezdetben szimpatikus volt nekünk. Sokáig hittük is, hogy ez lesz a nyerő, de végül Tokodra költözött a suli, ami ugyan nem nagy távolság, de nem mertük felvállalni ezt a kötöttséget. Továbbra is agyaltunk, hogy mi legyen.
Egyik péntek délután, a lakóparki szembe szomszédokkal, Ambrus Krisztáékkal cseverésztünk, s mivel Ő a Szent Erzsébet iskolában tanár, elmondta, hogy egy csodálatos tanító néni, Timi néni lesz szeptembertől az egyik elsős tanár. Mit sem hogy, rá pár percre megjelent Timi néni az utcánkban, teljesen véletlenül, akinek rögtön be is mutatkoztunk, Ő meg szaladt a szomszéd kertbe köszönni a Kriszta gyerekeinek, mert ha már ott van, olyan nincs, hogy ne lássa Őket. Isteni jelként vettem én - Péter ilyenekben nem hisz :-) - és el is határoztuk, hogy jobban körbejárjuk ezt a kérdést. Az oviban, egy rendezvény alkalmából bemutatkozott az összes elsős tanár néni minden suliból, s ott is Timi néni volt nekem a nyerő arc. Kriszta leszervezte nekünk, hogy beülhessünk egy órájára, és megnézhessük miképp foglalkozik a gyerekekkel. Azt hiszem ott el is dőlt a dolog. Szívünkbe zártuk Őt, és nem is morfondíroztunk tovább.

Iskolafelkészítés gyanánt a gyerekek elkezdtek Sugár Zsuzsihoz járni, aki logopédus és fejlesztő pedagógus. A gyerekek oda meg vissza voltak érte. Imádták minden percét, amikor hozzá mehettek. Szépen meg is tanulták a betűket, de csak annyira, hogy a suliban már ismerősek legyenek és ne legyen akkora teher a megtanulásuk. Zsuzsi hihetetlen türelemmel és humorral szerette a gyerekeinket, amiért örökre hálásak leszünk neki.

Voltunk Tiszakécskén egy nagy családos wellness hétvégén, ami szuper jó volt. Docca papáékkal és Petyáékkal együtt pihentünk, amit az összes gyerek végtelenül élvezett.

Májusban sajnos ki kellett költöznünk a lakóparkból, mert eladták a házat, amit béreltünk. Így a legjobb megoldás az lett, hogy Ili mamáék házába költöztünk, aminek a gyerekek végtelenül örültek. 

Viszont így lett egy nyuszink, Zokni. Édes fehér nyuszi volt, akinek az elején nagyon örültek az Ikrek és Katuska, de később már csak mi ketten Ili mamával takarítottuk a nyuszibogyókat, meg adtunk neki enni. Jobbnak láttuk visszavinni a családjához. Ma már négy kisnyuszi boldog anyukája.

Túlestünk az ovis ballagáson is. Sírtunk-rítunk, de ez az élet.

Jött a nyár, amit Horvátországban és a Balatonon töltöttünk. Állati jó volt. A képek igazolják is. Olyan szerencsénk volt, hogy a nyaralást lezáró 4 napot Funtek Anita barátnőmmel és három gyermekével - akik Miami-ban élnek -  töltöttük Balatonfüreden. Megaszuper volt.

Megtartottuk a gyerekek első szülinapi zsúrját. Sanszos, hogy nem lesz több.... :-) Őrjöngés, kiabálás, kupi..... De cukik voltak. Feladatokat kaptak, locsoltuk őket slaggal, ettünk hot-dogot és tortát. Jó móka volt. 

Aztán jött a suli....
Izgalommal mentünk, de minden jól ment. A mai napig tetszik nekik, egyedül a reggeli ébredéssel vannak gondok. Visszapattantunk az időben és az álmos ivadékaimat reggelente öltöztetem, mintha bölcsibe mennénk.
Az iskola kezdésekor még úszni is jártunk hétfőn és pénteken, erről a hideg és a lustaság miatt lemondtak a gyerekek. Remélem, ha kitavaszodik vissza esz minket a fene Attila bácsihoz az edzésre.
Pancsuri természetesen tartotta magát a lovakhoz és elkezdett lovagolni ősszel Nyergesen, míg Barnesz Marcival - régi ovistárs - teniszezik továbbra is. Persze a karjában lévő vas miatt a jobb kezét nem használhatta, de Vidra Federer Barnit ez nem tántorította el a salaktól. Tolta bal kézzel.

Barnuli karjából aztán végül szeptemberben kiműtötték a vasakat, kicsit edzettebb lélekkel, de hasonlóan rettegve mentünk az öt perces műtétre. DE! Kint van, vége, el is felejtjük és soha többet nem beszélünk róla, csak úgy, mint Harry Potter a "tudod ki"-ről.

A karácsonykor már Panninak főleg rajzos és művészeti dolgok jutottak, Barninak meg lego minden mennyiségben.

Ősszel, a szünetben Villányba vittük a gyerekeket, mert hosszasan és állandóan panaszra húzták a szájukat, amikor mi oda mentünk. Nagyon jól érzetük magunkat, wellness-eltünk, kirándultunk és megnéztük az épülő szállodát, amin dolgozom.

Szilveszterkor a Varsányi család vendégei voltunk, nagyon jó buli volt.

És eljött a 2017. 

(ezt a bejegyzést egyszer réges-régen elkezdtem, most 2016. novemberében megpróbálom felidézni a múltat és befejezni a lenti eseményeket)

Idén a Jézuska hozta a jelmezeket. Pannika Elza volt a Jégvarázsból, Barni Leonardo, a Tini Nindzsa Teknőc.
Az ovis bál klassz volt, mi csak egy-két órára mehettünk be, utána ők magukban buliztak egész nap. 
A jelmezek érdekes módon, most valahogy kevésbé kerülnek elő otthon, mint eddig. Felnőttünk volna?

A 2015-ös év sok szempontból áttörő volt. Március környékén elkezdtek hullani a fogak. Először Pancsuri kezdte el, és hozzá Barnesz csak 3-4 hónappal csatlakozott. Voltak időszakok, amikor cudarul néztek ki.

Sajnos sok mindenre nem emlékszem.... (ez van, ha az ember lánya elhavazásában nem tudja folyamatosan írni a blogot. Bocs Skacok, ha ezt majd olvassátok évek múlva :-( ) 

Ebben az évben kezdtek a gyerekek úszó edzésre járni és teniszezni. A tenisz állatira tetszik nekik, bár Pannikában felébredt a ló imádat, így nem volt túl sanszos, hogy sokáig ezt az sportot fogja űzni. Pánya Sanyi az "edző bá", aki -elmondásuk szerint - nagyon meghajtja őket, állatira jól csinálja, bár azon reményünk, hogy estére majd jól kipurcannak, gyorsan szertefoszlott. Barni nagy lelkesedéssel műveli egyébként, hisz minden férfi a családban küzd a salakon. Mi más is lenne a példa. :-)  
Megpróbálok néhány fontos infot összekaparni az emlékezetemből gyerekenként:

Barnesz még mindig imád főzőcskézni. Állandóan főzős blogokat néz az Ipad-en, a homokozó konyhának van berendezve, és egyébként meg séf lesz, ha nagy lesz.... :-)
Ebben az évben még egy kis balesetet is szenvedtünk. December 15-én leesett az óvoda mászókájáról, oly nagy sikerrel, hogy mindkét alkar csontja eltört. Azért az az érzés, amikor az óvónéni neve megjelenik a telefon kijelzőjén.... Rohantunk Péterrel és vittük röntgenre. Először abban reménykedtünk, hogy nem tört el, de általában Barnikánk alapos munkát szokott végezni, így hamarosan ki is derült, hogy nem csak, hogy eltört, de másnap reggel meg is műtik... Na kész ettől aztán összeszorult a gyomrunk rendesen. Szegény Kisfiam alig tudott aludni, sírt, rettegett. Másnap a kórházban is, amikor jött érte a műtős fiú az idegtől hányt egyet (a semmit igazából,  nem ehetett ihatott). A műtét során két vasat raktak be neki, amit majd ki is műtenek. Ezt meglovagolva rögtön Vasembernek szólítottuk, hogy jobb legyen a kedve. A műtét borzasztó volt. Igaz csak 10 perc volt, de mi az ajtóban állva, gyomrunk remegésével karoltunk egymásba Apukával. Borzasztó érzés, amikor egy "műtő" feliratú helyiség előtt várod, hogy gyermekedet kitolják, vagy valaki mondjon egy jó szót neked.

A lényeg, hogy túlestünk rajta, hihetetlenül büszke volt magára, és mindenkinek mesélte milyen hős is Vidra Barni. :-)

Panneszka, királylány mütyűr mániája nem csökken. Imád minden csatott, gombot, kavicsot. Kistáskákba rejti, dobozokba csomagolja őket. Emellett állandóan rajzol. Dobozok és mappák tömkeleg telt már meg a gyönyörű rajzaival. Ha suttyomban kidobok néhányat, végtelen felháborodással jön és számon kéri a galádságot rajtam.
Dudikának a nyuszik iránt érzett rajongása sem csökkent fikarcnyit sem. Annyiféle nyuszink van, annyi méretben, hogy az földi halandó számára konkrétan felfoghatatlan. De illik is hozzá, és olyan szeretettel bánik velük, hogy egy kicsit sem sajnáljuk tőle. A fogtündér - aki ebben az évben igen járatos volt nálunk - több plüssel is megajándékozta édes Kislányunkat.   

Barni rajza a családról :-)

Panni rajza rólunk :-)

A nyarat Balatonon töltöttük a szokásos és csodálatos barátokkal, egyéb nem sok történt.
Jöhet a 2016 :-) 

Bár külsőre nem igazán, de a wellness imádat miatt, tutira az én gyerekeim is ezek a Mütykök. Február elején Zalakaroson hétvégéztünk. Pannit és Barnit ki sem lehetett venni a vízből. Imádják. Szinte hártya nőtt a kezükre. Élvezték, hogy külön szobájuk volt, külön fürdőszobával. Persze azért minden este  szobacsere volt. Barnika mindig átkéredzkedett apukája mellé, így én eldőltem Panni mellett. 
Az odaérkezésünk egyébként kalandos volt, mivel iszonyatos hóesésbe futottunk, ami vasárnapra normalizálódott, így a hazaút már nem volt vészes. Lefelé menet megálltunk Balatonszárszón az Anno Tavernában, ahol egy igazán jót ebédeltünk. Az interneten böngészve találtunk rá, jó kritikákat olvastunk róla, így megálltunk és nem csalódtunk. A fokhagymakrémlevesük mennyei volt. Bár evés alatt kb. 10 centivel nőtt a hó mennyisége az utakon, megérte.
Amint odaértünk azonnal vízbe vetettük magunkat és estig ki sem jöttünk onnan. Panni nagyon ügyesen úszik, bár leginkább a víz alatt, de olyan bátorsággal és kitartással, hogy nem is kell nagyon izgulni miatta. Barnesz - szokás szerint - hatalmas arccal állítja magáról, hogy tud úszni, de valahogy mégis mindig egy padka közelében lavírozik, hogy megkapaszkodhasson. Persze nem törtjük le az önbizalmát, biztatjuk és tanítgatjuk. Imádták a játszóházat, és persze a terülj terülj asztalkámat, ahol leginkább a csokis bogyót választották - a tészta után desszertnek.
A lényeg, hogy baromira jól éreztük magunkat, így el is határoztuk, hogy folyt.köv. 

Ismét néhány héttel tovalibbentünk a történésekben. "Átvészeltük" a piros ruhás csóka körüli hisztit, és elégedettek voltunk a csodatevő Jézuska szolgáltatásival. 
A Mikulás még személyesen el is jött hozzánk, mivel a gyerekek egy orvosi vizsgálat miatt a Tűzoltó utcában - lemaradtak az ovis miki-programról. A lelkiismeretfurdalás arra ösztönzött minket, hogy házhoz rendlejük az egyetlen piros ruhába öltözött fickót, aki majd vetít egy kicsit a gyerekeknek. Az igazság az, hogy nem sikerült túl jól. Szinte az ellenkezőjét olvasta fel a Télapó, mint amit mi leírtunk neki. Végül kimagyaráztuk azzal, hogy már vacak a szeme, így hülyeségeket beszélt. Nem volt toppon a fehér szakállú haverunk, így jövőre nem tartunk igényt a személyére.

Ellenben, csodálatos élményben volt részünk a Tűzoltó utca gyermekklinikán, ahol meghitt és kedves programba csöppentünk. A télapót tűzoltó autó igazi daruval emelte be a gyerekek elé, akik hihetetlen izgalommal lesték és várták Őt. Sok-sok áldozatkész önkéntes tette felejthetetlenné, és számunkra könnyfacsaróvá ezeket a pillanatokat. A mi édes gyerekeink - amikor a csomagokat osztották - látva a sok-sok szájmaszkos, beteg kisgyereket, mondták, hogy hozzájuk délután eljön a Télapó és akkor kapnak majd csomagot. Rögtön szívükbe zárták őket az ápolónők. Végül persze kaptak csomagot, sőt a folyosón kis kocsival száguldozó ápolónő-krampusztól és (mű)barbie babát és autót is. Próbáltuk jelezni, hogy mi csak egy vizsgálatra jöttünk, de azt mondta ez a jófej krampusz, hogy ez minden gyereknek jár. Őszinte hála és köszönet mindazoknak, akik ezt lehetővé tették ott a Kórházban munkájukkal, adományaikkal vagy bármivel azért, hogy egy kis mosolyt csaljanak a sok kis és nagy szenvedő ember arcára.

A karácsony szokásos módon zajlott. Hozzánk reggelre az angyal-csapat hozott egy gyönyörű karácsonyfát, amit jövőre már nem ők hoznak, mert elég nagyok vagyunk ahhoz, hogy mi magunk díszítsük a fánkat (végre). Szóval reggelre jött a fa, majd délután az ajándék is odavarázsolódott, amikor mi felautóztunk a Bazilikához körülnézni kicsit. Volt kapkodás rendesen. Ikrek autóba ültetve, anya visszarohan, ajándékok becsempésződnek a fa alá, apa visszarohan, anya ajándéka is a helyére kerül. Indulás. Séta a Bazilikánál, ami zárva van. Bum! Na mindegy, talán ennyi idő elég volt az angyaloknak a varázslatra. Hazarohanás, gyors vetkőzés, ŐRÜLET, Boldogság, Szeretet. Majd nagyszülők, tesók, kaja pia ölelés, puszi! 
A karácsony idén Barnikánk esetében a Tini nindzsa teknőcök körül és jeges lego körül forgott. Majdnem minden ajándék ebben a témában mozgott, leszámítva, hogy egy darab Transformer esélyt kapott a rengetegben. Panninak a pónik és barbie-k számát gyarapította a Jézuska. A legnagyobb kedven talán az óriás plüssgombóc nyuszi, Barnesznek a Nerf pisztoly és Leonardo kardja. 
Természetesen idén is volt olyan csomag, ami nem jött meg, vagy néhány napot csúszott a szentestéhez képest :-) 

 Karácsony előtt egy gyönyörűséges és vidám hétvégét töltöttünk Bécsben, a Fodor-Szabó családnál, akikkel együtt sétálgattunk az adventi vásáron, kortyoltuk a fincsi puncsokat és gyermekeink Stellával együtt csibészkedtek.

Ha létezik kicsi, és létezik nagy gyerek, akkor véleményem szerint kell, hogy legyen közepes gyerek kategória is, amihez hasonló okosságot lehet társítani, mint "kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond". Viszont!
A közepes gyerek mellé, én személy szerint valami olyan jelzőt keresnék, ami kifejezi az alagút végén a fényt, de egyben magában hordozza azt az idegfáradságot, ami egybeolvad az "Anya szeretlek" és az "Akkor én világgá megyek" hangulatokkal. Tehát nincs rá szó, így kategória sem! Mert ezt az időszakot egyszóval ki sem lehet fejezni.
Egyszerre mosolyogsz és kaparod a falat, örülsz és dühöngsz, kikészülsz és megbocsájtasz. Másodpercek töredéke alatt.

Panni rajza rólunk:

Barnesz rajza rólunk:

Mindenesetre a közepes gyereknél már előfordul, hogy egyedül kezd el zuhanyozni. DE vigyázat, itt-ott még marad kosz és büdi folt, tehát egy darabig még ne bízzunk a tökéletességben. Ergo, a siker FÉL (közepes ;-))
A közepesek időnként már csinálnak magunknak szörpöt, ha szomjasak, de sajnos a legritkább esetben nyúlnak csak az ásványvizes palackhoz, és a szörpöt is kiöntik mindenhova. Hurrá! 
Öltözni tudnának, ha akarnának, de sokkal jobb Anyával küzdeni és közben TV-t nézni. Így viszont alkalom nyílik egy pocak-puszira, vagy egy popsi markolásra is, amit már egyre ritkábban lehet elcsípni magunknak.
Néhány kóbor pillanat és próbálkozás már történt a popsitörlésre is, de hogy mi maradt utána, azt inkább hagyjuk :-)
Ami viszont nem közepes, az a határok feszegetése. Ebben nagyon Nagyok már! Próbálnánk követni Vekerdy és Ranschburg útmutatóját, miszerint türelmesen, szép szóval hamarabb célba érünk. Lehet, hogy velünk van a baj, de Panni és Barni mindig megvárják, amíg elfogy a türelem a tizedik "szép szó" után, és az ember felemeli a hangját. Néha még ez sem elég motiváló, égnek álló hajjal könyörögve, kiakadva, kiborulva egyszer csak sikerre visszük apró projektjeinket.  
DE MÉGIS! Ők a mi szemünk fényei. Minden erőfeszítés, gondolat, aggodalom és tett Miattuk van. Csak azért, hogy nekik jó legyen.

 És amikor már magukat fotózzák a telefonunkkal és grimaszolnak (na ez is a közepes gyerek sajátja):

Hivatalos verzió szerint mindig minden szép és tökéletes. Naná, hogy vannak iszonyú küzdelmek az Ikrekkel. Pár napja is leküzdöttünk egyet, konkrétan a tabletta bevételének első időpontjait szeretném rögzíteni, amit később évfordulókban mérhetünk. Az elmúlt 5 év alatt több liter hányást mostunk fel és le magunkról, amit a - gyógyszergyártók finomnak ítélt - szirupos megoldásainak köszönhetünk. Amikor még Panni és Barni kicsi babák voltak, iszonyat nehéz volt leküzdeni a cuccot. Akkor még a "mi Beánk" segített sokszor. Majd később voltak könnyebb pillanatok, amikor valami csoda folytán sikerült lenyomni a gyógyító löttyöt. Iszonyú marketing kellett mindig körítésként. Volt hogy a csoki, de volt hogy a gumicukor - mint kísérő a pálinka mellé - segítette küzdelmeinket. Úgy tűnik ennek a nehéz korszaknak is vége, mint minden ilyen "gyerekbetegségnek". Felnőttek ezek a Mütykök. Ma reggel már simán tolták be a kis tablettás C-vitamint, gyakorlatképp. Irtó büszkék magukra, és persze mi is, de azért valahol a lelkünk mélyén fáj az elszakadás a szirupos hányásoktól.....

Amit viszont nagyon várunk az önálló popsitörlést! Szerencsére már elkezdődtek a próbálkozások :-) 

Amit még be kell hoznom az a nyár és a nyaralás.
Panni és Barni még az óvoda ideje alatt 3 hetes úszótanfolyamon váltották be a nevükből adódó elvárásokat, és próbáltak kis vidraként megtanulni úszni. Az első tanfolyam félsikerrel zárult. Tudtak is meg nem is. Bátrak is voltak meg nem is, de arra ez pont elég volt, hogy a szokásos Vonyarci nyaraláson ügyesen és biztonságosan uszikáljanak a medencében.

Vittünk magunkkal egy óriás úszógumit, ami irtózatosan nagy ötletnek bizonyult, mivel órákon át voltak képeseket EGYÜTT játszani vele. Beleugrottak fejessel a közepébe és alul a víz alatt ki. 
Természetesen a nyaralás másról is szólt, amit nagyon élveztünk. Megismertük Pali Vincét, aki egy tüneményes kis husimanó, Noel kistestvére. Sokat játszottunk együtt, de főleg a strandolásról szólt az a pár nap. Egyik nap, amikor már rosszabbra vált az idő, Judit mamával és Öcsi papával találkoztunk Zalakaroson, és ott az élményfürdőben rongyosra áztattuk az ujjainkat 5 órán keresztül. Csúszdák garmadáját repültük be, és a legjobban Vízipók világa tetszett a legjobban, ami egy vízijátszótér medencében, sok-sok csúszdával, vízifegyverrel és egyebekkel. Nagyon élveztük és meg kellett ígérnünk, hogy újra elmegyünk egyszer oda.
A nyár többi része túlnyomórészt az esztergomi strandon telt, az ovi szünetben a nagymamákkal lebzseltekt a Kicsik. Voltunk még Sukorón a Danielláékkal, és ott Stefikéval, az unokahúgival játszottunk, pancsiztunk. Szuper volt.

Az augusztusi úszótanfolyamon végre - ha nem is százszázalékosan, de sokkal biztosabban - megtanultak úszni, így akár már úszóedzésre is járhatnánk, hétfőn, szerdán, pénteken. Ezzel csak az a gond, hogy én mindenképpen szeretném, ha valamilyen hangszeren muzsikálnának ezek a Törpék, így hétfőn és csütörtökön zeneoviba fogunk járni a Zeneiskolába. Úgy tűnik, hogy egyelőre műveltek lesznek is nem sportosak -hogy Apukát idézzem :-)

Még a nyár végén voltunk a szlovák rokonok, Marikáék nyaralójában, ahol egy óriási medencébe ugráltak a gyerekeink. Nem ért le a lábuk sehol, mégis beugrálva, és ügyesen kiúszva élvezték a "habokat".

Rengeteg olyan dologról nem tudtam most a rohanásban írni, ami igazán róluk, a személyiségükről szól, de menet közben ezeket pótolni fogom. Viszlát 8 hónap múlva.... :-) (mert ígéretekben jó vagyok, de most betartom) 

Ma szeptember 12-e van. Fogalmam sincs mi volt az év eddigi részében részletesen. Vannak persze kardinális pontok, azokra ki fogok térni, de alapvetően éltük az életünket, a gyerekek nőttek mint a gomba.

Anyának - vagyis nekem - más munkája lett, így végre többet lehetünk együtt. Azelőtt reggel mentem és este jöttem, sőt még hétvégén is az idegenforgalom csodálatos világának minden rütyveteg problémájával voltam elfoglalva. Mára a téma nem sokat változott, de minden más igen. A munka izgi, jól koordinálható, és nem vagyok tőle idegbeteg, mert nem tapossa senki ki belőlem a szuszt. Egyszóval a gyerekek javára történnek változások az életben. Ezt egyébként már megfigyeltem. Valahogy minden szitu úgy alakul, hogy összességében nekik ne legyen gondjuk bajuk. Valahol valaki jól keveri ezt a paklit nekünk. Innen is köszi az eddigieket....

Szóval, idén is volt húsvét, a fiúk locsoltak, a nyuszi hozott ajándékot. Aztán jött a nyár és jött a mentő....

Egyik nap, ovi után elmentünk a Petőfi iskolába egy zenés tornás órára. Gondoltuk ez jó kis mozgás és szórakozás lesz a gyerekeknek. Az óra előtt a tornateremben Panni és barátnői szaladgáltak, kergették egymást. Barnika nem nagyon akart beállni közéjük, így Ő inkább az ölembe csücsürészett. Jött az oktató hölgy és bekapcsolta zenét. Mindenki egymás mellé állt és elkezdték a bemutatott tornagyakorlatokat csinálni. Pannika csak mereven állt és nézte a hölgyet. Először még mókásnak tűnt, hogy így elcsodálkozva csak néz és nem nagyon csinál semmit. Odamentem hozzá, és mondtam neki, hogy tornázzon Ő is ügyesen. Majd amikor már csak merev arccal mászkált, mint aki nem tudja, hol van, odaszaladtam és próbáltam megtudni mi a baja. Üres arccal és üres szemekkel nézett rám. Olyan volt, mint akinek leállt az agya és nem reagál semmire. Kértem szépen, hogy szólaljon meg, de nem tudott, csak nézett. Elmondhatatlanul megijedtem. Gyorsan összeszedtem Barnit, kézen ragadtam Pannát és szaladtunk az öltözőbe. Azonnal hívtam Apát, aki szerencsére a közelben volt, hogy azonnal jöjjön, mert nagyon nagy baj van a Pannival. Ahogy kiértünk az iskola udvarára, Apa odaszaladt de addigra Panni totál fehér volt és a szája kék. Nem beszélt és láthatóan nem kapott levegőt.

Apa, mint gyakorlott túravezető nem esett pánikba - ellenben velem - azonnal oldalra fektette és a hátracsúszott nyelvét előre birizgálta. Pannika öklendezett egyet, majd ráharapott Apa ujjára, aki kétségbeesve kiabálta, hogy le fogja harapni azt. Engem őszintén szólva ez nem nagyon érdekelt, mivel közben a mentőt hívtam és kétségbeesve rohangáltam. Nem tudtam mi történik, Egyik percben még vidáman szaladgál a kislányom, a másik percben lehet hogy elveszítjük. Segítségért kiabáltunk, de senki sem jött vagy tudott segíteni. A legborzasztóbb az volt, hogy ebben a nagy kapkodásban nem figyeltünk Barnira, aki a falhoz lapulva hangosan sírt és mondogatta: "nem akarom, hogy baja legyen a Panninak" Szerencsére Vivien - a Réka anyukája- akikkel együtt mentünk erre a tornára odaszaladt és megpróbálta megnyugtatni Barnikát. Amikor már tért vissza Pannesz színe és a mentő hangját is hallottuk, átvettem Barninót és én nyugtatgattam. A mentősök feltették az ágyra, megmérték a lázát 37,4 (!) volt, majd velem együtt bevittek az esztergomi kórházba. Apa és Barni hazaszaladtak a papírokért, mivel nem volt nálunk semmi. A mentőben sem szólalt meg Panesz, csak nézett ki a kicsi fején és ez nem volt másképp kb. 20 percig. Beérve a kórházba megvizsgálták, de nem tudták, hogy mi baja lehet. Kérdeztem tőle, hogy tudja-e ki vagyok és bólogatott, hogy NEM! Azt hittem kimegy alólam a föld, nem értettem semmit, féltem és féltettem az én gyönyörűséges kisbabámat. Öt vagy tíz perc múlva megérkezett Apa és Barni. Ismét kérdezgettem Pancsurit, hogy tudja-e ki az a kisfiú. Mire Ő: Barni!
Huuuuuh! Megkönnyebbülés. Hát igen, ez az ikreknek az a mélysége, amit mi soha nem fogunk érteni. Ezek után persze már megismert engem is, Apát is és persze megörült kedvenc katicájának.
Közben éreztem, hogy megy fel a láza, de nem nagyon akartak ezzel foglalkozni, mondván már megmérték és én azt nem tudhatom jobban. Harmadik nagyon szépen kérésre, megmérték végre és 38,6 volt. Kapott Cataflan cseppet és vártuk a mentőt, amit kértünk hogy vigyen tovább minket Pestre.

Nem voltunk nagyon szimpatikusak, mert határozottan kértük, hogy mielőbb vigyenek tovább és ne pöcsöljenek itt velünk, ahol nincs is igazán gyerekosztály. A mentővel ketten mentünk Pannesszal a Bethesda-ba a neurológiára. Útközben aludt egyet, majd kicsit zavartan viselkedett, ami azért is volt, mert nem emlékezett semmire, csak arra eszmélt 4 és fél éves kis agyával, hogy orvosok és mentősök szaladgálnak körülötte. Barnikánk nagyon megvolt rémülve még sokáig, így azt a harci és nagyon komoly feladatot kaptam, hogy neki és Apának kell mindent összeszedni otthon és a lányok után hozni. Édesen, jó kisfiú módjára segített Apukájának.
A Bethesdában már nem csináltak velünk semmit, mivel délután 6-7 óra volt, kaptunk egy ágyat, amibe én is belefeküdhettem vele. Az ügyeletes doktornő megvizsgálta, és mondta hogy másnap vesznek vért és csinálnak egy EEG vizsgálatot, mert meg kell tudnunk, hogy nem epilepsziás rohama volt-e.Kérdeztem, hogy nem lehet-e lázgörcs, de azt mondták első körben, hogy ehhez már túl "öreg" és ez ha van, általában kijön két éves korig. A szobánkba azonnal csatlakozott hozzánk a szomszédból egy kisfiú, Dani, aki 8 évesen már többször volt ebben az intézményben és jól ismert mindent. Azonnal barátok lettünk és a gyerekek együtt játszottak másnap is. Mi addig anyukával megbeszéltünk minden gondunkat. Nagyon jó volt, hogy ott voltak, egy kicsit gyorsabban és kellemesebben telt az idő. Apa és Barnesz is befutottak és elhoztak egy csomó játékot és egy csomó olyan ruhát, amit általában a kertben hordunk, mert lyukas, vagy már agyon van használva :-) Szegények kapkodtak és nem tudták mi hol van, vagy mi kellhet pontosan. Mindegy is. Barnínó megnyugodott és hősként állt helyt a zűrzavarban. Az éjszakát szinte alvás nélkül töltöttem, percenként néztem, hogy vesz-e levegőt az ágyon elterülő kicsi lányom. Másnap mindenféle vizsgálat után kiderült, hogy nem epilepsziás, hanem valószínűleg lázgörcse volt "csak". Kérdeztük mit lehet tenni ellene, mondták, semmit. Van egy baci, ami hirtelen fel akarja vinni a lázát, amire a szervezet hidegrázással reagál, és leblokkolja az egészet. Agykárosodást nem okoz, így csak arra kell figyelnünk, hogy nála már 37,3 körül lázat kell csillapítani. Természetesen ezek mindig a legabszurdabb és váratlanabb helyzetekben történnek meg, de általában 6-8 éves korukig ki is növik a gyerekek. Frankó! Még egy izgalom! Haza is mehettünk még aznap. Kiváltottuk a recepteket, kaptunk egy olyan pipettás gyógyszert, amit ilyen helyzetben be kell nyomni a fenekébe és az megnyugtatja. Vettünk azonnal egy digitális lézeres lázmérőt, ami 1 másodperc után megmondja a tutit. Egyszóval felkészültünk te rohadék lázgörcs, velünk nem babrálsz ki!!!!!!

Barnika- unokatesói hatás miatt is - őrületes rajongója lett a Star Wars legónak. Túl estünk a mentőbotok imádaton. Amerikából nagy nehézségek árán tudtam rendelni olyan transformers mentőbotokat, amitől a gyerek talán aludni is tud éjszaka. Európában sehol sem kapható ez a variáció, de szerencsénkre szomszéd Virág szerelme New Yorkban él, és hozzá rendelhettem egy csomagot az amazonról. Mint kiderült a csomag akkora lett, hogy szegény Tamás kicsit összezuhant tőle, de megbeszéltük, hogy kicsomagolva talán kevesebb helyet foglalnak. (4 db transformers figura, rendőrálloamás és egy lovas barbie :-)) Ezek után megfogadtam, hogy soha senkit nem hozok ilyen helyzetbe :-(  A lényeg, hogy Tamás december 25-én jött haza, így nem kis logisztikával sikerült csak a fa alá csmepészni  a szajrét. Azt már le sem írom, hogy Apukától mennyit hallgattam ezért :-)

Borzasztó és rettenetes, hogy a ma élesített bejegyzésemet januárban írtam, azzal a végén, hogy remélem a folytatáshoz nem kell megint 4-5 hónap. Áh, csak 8 hónap kellett... :-) 

Viszont rájöttem valamire. El kell engedni az időt.... Sokszor azért nem írtam a blogra aktualitásokat, mert még nem hoztam be az elmúlt időszakokat. Úgy döntöttem, erre nem várok tovább és dióhéjban leírom, amire emlékszem, s így talán fel kerülnek végre az olyan édes kis pillanatok, amelyek nap mint nap megtörténnek.
Próbáltam beazonosítani magam az időben, de nem igazán tudom, hogy pontosan mi maradt le és honnan is kellene folytatnom. Egy biztos, ami mérföldkő volt kis életünkben, az az, hogy Pannesz szemüveges lett.
Ráadásul ez úgy történt, hogy mi ezt 6-an felnőttek (nagyszülőkkel együtt) észre sem vettük. A védőnéni státusz vizsgálatán eset le az állunk, amikor Pannika a bal szemével nem tudta megmondani, milyen figurákat lát. Összeszoruló torokkal kértem Őt, hogy ne vicceljen, sorolja már fel azt a sok vacak ábrát. Kicsi szívem megszeppenve mondta, hogy nem látja, így kénytelen voltam én is belátni, hogy kár a gőzért. Gyorsan-gyorsan zseni-nagypapáknak köszönhetően (akik időnként együtt nyomják a betegszállítóban az ipart) kértek nekünk december 20-ra időpontot a Mária utcai szemészetre. Jobb időpont nem is lehetett volna. Karácsony előtti utolsó munkanap, az én fejem szanaszét az ajándékok beszerzése miatti izgalomtól, a szervezéstől és egyebektől.
Mindenesetre odajutottunk dr. O-hoz. Sok-sok vizsgálat és borzasztó szemcsepp után- melyeket Pannesz HŐSNŐKÉNT viselt és én borzasztóan büszke voltam rá - leültettek "beszélgetésre".  Megkérdezték, hogy hol a szemüvege? Mire én- nincs még szemüvege, ezért is jöttünk, mert kell. Megdöbbenve és lealázva néztek rám agya-gyenge anyukára, hogy az meg, hogy lehet, Mire én védekező , pironkodó állásban mondtam, hogy gyönyörűen fűzi a gyöngyöt és rajzol, messziről nézi a tévét és egyikünk sem, de még az óvónők sem vettek észre semmit. Ezek után kioktattak, hogy a gyerekkori alkalmazkodó agyról, meg miegymásról, aztán lesokkoltak, hogy mindkét szeme +6,5 dioptriát mutat, sőőőőt a bal szeme már gyenge látó, amivel lehet, hogy nem is tudnak mit kezdeni. Ergó nem fog látni azzal a szemével rendesen. A hangos bömbölő sírás fojtogatott, mire a "nagyon kedves" ápolónő odaszúrta a következő megjegyzést: Doktor úr, először láthatóan az anyukának kell egy kis nyugtató, hogy átlássa a helyzetet!
Magamban: Anyád! Bocs, hogy lesokkol a hír, miszerint nem lát a gyerekem!
Dr. O sem volt valószínűleg jó passzban, mert elég kíméletlenül bánt velem. Jelezte, hogy két hónap múlva jöjjünk vissza. Kérdeztem, hogy mit csináljunk addig. Tornáztassuk, vagy miiiiittt??? Mire Ő: Anyuka, már ez a hír! Csináltasson szemüveget, és jöjjenek vissza. Én: Köszi!
Adott egy címet a Naphegyen, ahol érdemes szemüveget csináltatni, úgyhogy Apósommal - aki elkísért minket - húztunk is a megadott címre. A kocsiban zokogva meséltem a történteket, kikelve magamból, és szinte mit sem törődve szegény apróra összement, némaságba burkolózott kislányommal. Szegénykém érezte, hogy itt most állatira nincs minden rendben. Magamhoz térve, aztán próbáltam visszavenni, hogy Panneszka se legyen nagyon oda. Menet közben felhívtuk Apát, aki épp Szlovákiában főzött egy helyen, és elmeséltük neki, hogy "mára mi a hír". Apa is összeroskadt, pityergett és azonnal hívta kicsi lányunk keresztanyukáját, Eszterkét, a húgát, hogy miképp lehetne azonnal szemcsit eszkábálni erre a gyönyörű kis pofira? A gond csupán az volt, hogy ilyen lencsét csak megrendelésre gyártanak, de mivel karácsony előtti utolsó munkanap nap, kicsit rázós a buli.
Mi közben odaértünk az bp-i optikába, ahova nagy reményekkel mentem be. Zokogva elpanaszoltam az esetet, mint kiderült épp egy nagyon kedves doktornőnek, aki azonnal átlátva anyai kétségbeesésemet, elmagyarázott mindent, ahogy azt korábban dr. O-nak kellett volna. Megnyugtatta háborgó lelkemet, hogy ezt a dioptriát még kinőheti Pancsuri, és az a gyenge látás, amit kimutatott a gép, az szinte semmi, azt a szemüveg azonnal korrigálni fogja. Megöleltem! Kiöntve neki a bánatomat, hogy nem vettem észre ÉN az anyja, hát mi vagyok én így????? Elmesélte, hogy az Ő lányát az iskolából az első nap olyan bejegyzéssel küldték haza, hogy tán jó lenne a gyermeknek egy szemüveg. Tehát, egy szemészorvos is lehet vak! Ez  hír mára!
Végül Eszterke és Viktor (aki a főnöke sógornőmnek) még aznap - minden kapcsolatukat latba véve - legyártatták a lencsét Mátészalkán, mi haza felé választottunk a boltjukban egy csodaszép Guess keretet és december 31-én már az orrocskáján fityegett a szemcsi.
Kicsit féltünk, hogy nem akarja majd hordani, de ezzel egyáltalán nincs gond. Kicsit féltünk, hogy csúfolni fogják, de ezzel sincs gond, hála Istennek.
Azóta megvolt már a kontroll is, minden oké, használja mindkét szemét frankón!

Ma már olyan szemüvege is van, ami könnyebb és nem esik le a fejéről, sőt dioptriás napszemüveget is csináltattunk neki - így mára minden megy a megfelelő úton, és reménykedünk, hogy kinőjük ezt a dolgot.

A karácsony szokásos őrületben telt, rengeteg ajándékkal, puszival és szeretettel. S így eljutunk végre 2014-re!

Borzasztó és szégyenletes. 2014 január 24, van és nekem valahogy el kellene jutnom eddig a napig a legutolsó bejegyzés után. Ha minden igaz, akkor kb. tavaly májusig vagyok rendben az eseményekkel. Ez persze nem igaz, hiszen nap mint nap történnek csodák, amiket azonnal le kellene írni ahhoz, hogy ne a feledés homályába vesszenek a dolgok. Na mindegy, ezt már buktuk. Igyekszem lemenni alfába és feleleveníteni mindent, ami eddig történt, vagy legalább eljutni a jelenig és szinte újévi fogadalomként megígérni, hogy mindent - és tényleg minden izgi és kedves (vagy kissé rohadékos) sztorit leírni méhem gyümölcseiről.

Hát akkor kezdjük is. (vagyis pótoljuk)

Tavaly május. Jesszus. Passz. Az tuti, hogy egyre csak nőtt és nőtt bennük az érzés, a DOLOG, amely mára Himalájává nőtte ki magát, az ÖNTUDAT. Úgy játszanak velünk, ahogy akarnak. Pedig pontosan tudjuk mi Apával, hogy a következetesség mindenekelőtt!!! Rajta vagyunk, isti bizi. De Barnika szomorú szemei - ha egy kicsit hangosabban szólunk rá - vagy Panni, aki a akaratos dominába öltözött érzékenység megtestesítője kuncsorogva, óriási szemekkel pislogva ígérik meg, hogy mostantól aztán már tényleg szófogadó gyerekek lesznek, rögtön vajjá olvad a szívünk és azonnal engedünk egy kis mesét. (főleg ekörül megy a vita, és ezt próbáljuk megvonni tőlük, ha nem úgy működnek, ahogy kéne) Ebben természetesen nincsen semmilyen önzés, ami arról az egy óra CSÖND-ről szól, amikor ezek gúvadt szemekkel, világot kizárva csüngenek a mesehősök ajkán :-)

Marhára nem tudom mi történt tavaly tavasszal. Annyi tuti, hogy bicajozni tanultunk. Barninak nem nagyon ment, nyár végére elkapta a fonalat és talán idén tavasszal nem marad Szentgyörgymezőn, ha mi már az Erzsébet parkban tekerünk. Panninak ment, szinte azonnal. Hála a nagypapáknak, akik rögtön bicajra pattintották az ikreket húsvétkor, majd hála Öcsi papának, aki utána nap nap után még trenírozta a kicsiket. 

Aztán jött a nyár. Balaton, Vonyarc, Noel, Kuni, Robi és a kicsi Vince a pociban (Kuniéban!!!!!). Anya dolgozott marha sokat, Apa lett Anya, aztán voltak nagy kiborulások emiatt. Főleg Pannikát viseltem meg, Anya karrierépítése, nap mint nap sírva könyörgött, hogy nem menjek dolgozni, de sajnos menni kellett. Egyszer csak az univerzum (talán) megunta, hogy a gyerekem keresztül jelez felém és egyik napról a másikra kihúzta a talajt a lábam alól. Igazából csak arra nem számítottam, hogy jót tesz velem. Így volt, így van.

Az oviról annyit, hogy kőkemény a küzdelem. A gyerek genyók, ugyanolyanok, mint a felnőttek sokesetben. Csapatokba tömörülnek, a fiúk üldözik a lányokat, kizárják egymást a csapatból, majd visszaveszik és ezzel enyhítik a tőrést a lelkükben. Sokszor felmerül bennem a kérdés, tényleg kell ez a harc egy 4 éves gyerek életébe? Talán így tanulja meg a világ működését, talán egyszer rájönnek arra, hogy mennyire szerencsések, mert nekik mindig ott a tesójuk, akik nem zárja ki őket a csapatból, aki talán egyszer majd védelmezőleg lép fel és leüti (na jó, leszólja) azt, aki a tesóját bántja. Tanítjuk is Barninak folyamatosan, hogy miképp kell egy FÉRFINEK viselkedni, aki megvédi a lánytesóját. Fogékony rá, hála Istennek. Barni cimborái: Matyi és Kis Zsombor, Panni barátnői: Dóri és Emma főleg!

Pannika egyébként igazi hercegnővé cseperedett. Minden ami Disney Princess formát ölt, és minden, ami rózsaszín és csillog, jöhet. Sőt kötelező. Vannak hercegnő ruháink, ékszereink (főleg az enyémek kellenek neki) és persze a korona - örök kellék. Barnika rányomult a Transformerek-re és harcol, megállás nélkül. Számtalan karddal és sisakkal rendelkezik, magára köti a pöttyös takarót - mint köpenyt - és harcol. Általában a mesehősökkel, akiket a tévében lát és mesenézés közben le is küzdi őket.
Kedvenc meséink karácsonyig: (ÚRISTEN, rengeteg van) Merida, a bátor, Aranyhaj, Pocahontas, Tarzan, Mulan, Hamupipőke, Csipkerózsika, Transformers Mentőbotok, Szirénázó szupercsapat, Dóra és Diego.

Jön még egy ovis kirándulás, egy szülinap, egy esküvő és persze a karácsony, ami szintén hosszú bejegyzés lesz és remélem nem kell hozzá 4-5 hónap, hogy le is írjam......

Őrület sok dolog történt velünk. 
Először is volt egy csuda mozgalmas családi mikulás. Összegyűlt a család apraja-nagyja és egy igazán klassz játszóházban - gumiszoba-szerű - tornateremben hulla fáradtra ugráltuk magunkat. Nagyon izgalmas volt, mert megjött Pisti Mikulás, aki szokásos humorral kezelte le az összes gyereket. A mieink kissé megszeppenve, de We will rock you-t énekelve vették át a csomagot a piros ruhás csávótól. A felnőtteknek is volt klassz program, minden anyuka bőszen kreatívkodott, és saját ajtó kopogtatót készített fenyőágakból és szépséges díszekből.
A  mikulás party után az óvodában is volt műsor. Nagyon édesek voltak a gyerekek, ahogy kézenfogva énekeltek, szavaltak. Az Ikrek kissé bomlasztóan viselkedettek. Pirongtunk is rendesen a két mamával együtt, ahogy többi jólnevelt gyerek mellett ugra-bugráltak, üvöltve visongtak és rohangáltak. Szegény óvónők alig tudták őket kordában tartani, a végén közölték is, hogy legközelebb kicsit szigorúbbak lesznek velük.
Aztán egyszer csak eljött a karácsony. Nagyon-nagy izgalommal vártuk már, hogy a Jézuska elhozza mindazt, amire már oly nagyon rég várunk. Volt is boldogság.
Barnikának természetesen dobot hozott a Jézuska, Pannának a Chou-chou baba volt a boldogságának tárgya. Emellett persze még tonnányi ajándék bővítette az eddigi játékhalmot szobájukban. Barneszkának a Sam a tűzoltós eszközök, főleg a zenélő sisak a kedvence, melyet azóta sem vesz le a fejéről. Panna, a Barbie-k bűvöletében él, és ugyanolyan hajat szeretne, mint nekik van :-) Hát majd kenegetjük valamivel, hátha segít a kis szöszmöszökön.
A karácsony egyébként nagyon szép és mozgalmas volt. Volt nagy családi jövés-menés, aztán rokonlátogatás, sok puszi, szeretet. Ezt mind nagyon élvezték az Ikrek. Egyetlen bibi volt csak a rendszerben. A Jézuska és a Mikulás hogyan jönnek be a házba? És ha bejönnek, akkor más is be tud jönni, így hatalmas logikával ezt ki is találták maguknak a Kicsik, és folyamatosan hajtogatták: Félek az ablaktól! Szuper, így akarjon álomvilágot fenntartani a szülő. 
Tavaszig borzasztó volt az idő. Hideg volt, untuk már az öltözést, ezt persze mindig el is mondták a gyerekek. A hóban volt nagy szánkózás Dobogókőn, otthon hóember, minden a szokásoknak megfelelően kipipálva.
Végre jött a nyuszi és ez a mocsok, elvitte a dudikat. Kissé bátortalanul, de kis kosárba kiraktuk, a házban fellelhető összes cumit. Persze előtte megmutattuk nekik, hogy a nyuszi bazi jófej és olyan klassz pedálos bringát hoz, hogy leesik az állunk a csodálkozástól. Na ez hatott. Legalábbis Panninál mindenképpen, Ő simán összegyűjtötte az összes cumiját és vitte. Barnika kicsit határozatlanabb volt. Őt meg kellett győznünk arról, hogy, ha nagyon fog hiányozni, visszakérhetjük a Nyuszitól. Persze azt kikötötte, hogy nem megyünk be a nyuszihoz, mert mérges lesz. Majd kiadja a kerítésnél, és cserébe inkább viszünk neki csokitortát, hogy ne haragudjon. Na de ott volt, még a kérdés, hogy a nyuszi honnan fogja tudni, hogy melyik a mi cumink? Jó kérdés. Valami nagyon frappánsat próbáltunk kitalálni, azt hiszem annyi volt, hogy a nyuszi pontosan tudja, hogy melyik kié volt. Persze a sztorihoz hozzátartozik az is, hogy valamikor télen Barnika egyetlen agyonrágott cumija kilyukadt. Ami nagy érvágás volt, bár ne csoda, hisz 3 éve kizárólag azt az egyet vette csak a szájába. Két napig sírt, vele aludtunk, de nem segített. Volt egy teljesen ugyanolyan cumi, mint a régi, csak új volt még. Nagy nehezen "megkóstoltattuk" vele, de azzal az volt a baj, hogy még benne van a levegő és nem lapos. Apa hústűvel kilyukasztotta, de úgy sem kellett még 1 napig. Aztán akkora lett a fájdalom, hogy bevette a szájába és boldogan mondta, hogy ez ugyanolyan, mint a régi dudi. Na ezek után nekimentünk a nyuszival a teljes cumi-likviditásnak. 2 hétig simán nem akartak elaludni, órákig könyörögtünk, énekeltünk, melléjük feküdtünk. Aztán mára már csak a szórakozás része van meg. Ugráltatnak, nyöszörögnek, kijönnek, bármit, csak aludni ne kelljen. Mi meg bármit, csak aludjanak már.....   

Elérkezett a pillanat, amikor ismét be kell mutatnunk a szundikendőink és egyéb nélkülözhetetlen fity-fenéink helyzetét és állapotát.
A mai napig is két Vau-val és két Nyuszival járunk-kelünk mindenfelé. Ha álmosak, ha nyűgösek, ha bármi "tragédia" éri Őket a megnyugvást büdös kis rongyaikba bújva találják meg kicsiny gyermekeink.
Szegény szundi-bundik már úgy néznek ki, hogy szégyelljük őket bárhol is mutogatni, időnként - nagy könyörgések mellett - tudjuk kimosni őket. Ilyenkor tömény folttisztítóban áznak pár percig, majd alapos öblögetés után elnyerik megfelelő illatukat. A tisztítás műveletei után azonnal repülnek befelé a szárítóban, mert kizárólag 1 órányit bírunk ki nélkülük. Hála Istennek ennyi idő alatt meg is száradnak és frissen, üdén máris az Ikrek arcához dörgölődznek.
A kettő rongy közül mindketten a régit - az elsőt - szeretik jobban, amelyek színe már alig felismerhető. Az újak csak kísértenek kellene, de éppolyan fontosak, mind öreg társuk.
A másik ilyen a dudi. Még mindig cummognak vele, és sajnos többszöri unszolásunk ellenére sem akarnak megválni tőle. Próbálkoztunk már azzal is, hogy oda adhatnánk a télapónak, de sajnos nem osztoztak velünk eme ötletben. Így aztán valószínűleg maradnak még. Ebből igazán Barneszka cumija a gáz, ami még az első dudesza volt, így mostanra egy lapos, kopott, repedezett gumifoszlány. Ő mégsem akar megválni tőle, sőt  egyik - jobb állapotú variációja - sem felel meg neki. Az Ő cumiját szégyeljük a legjobban, de ezt még félre tudnánk tenni, inkább aggódunk azon, nehogy leszakadjon a műanyagról az a szakadt szopókája és megfulladjon, piciny kisfiúnk.
Barnika ragaszkodásának újabb tárgya Szuri, aki egy cuki plüss figura. Konkrétan Sid a Jégkorszakból, de mi elneveztük ezt a kis lámát szurikátának egy állatkerti séta után. Azóta Szuri Barnival alszik és együtt mennek az oviba is.
Pannikának mindig más az ilyen mániás cucca. Néha Barbie babák garmadájával utazunk az ovi felé, néha a kétszáz plüss izé közül választ magának kedve szerint. A lényeg, hogy mindig visz valamit magával, de legfőbb vágya egy Chou-chou baba, amit már meg is rendeltünk a Jézuskától. (ez egy interaktív nevető, síró, büfiző, beszélő baba)
Barnesz semmi mást nem rendelt a Jézuskától, csak dobot - amit meg is fog kapni - furulyát, gitárt, zongorát, trombitát és nagybőgőt. Imádja a zenét, állandóan dobol és Niki szerint - a zeneoviból - érzéke is van hozzá.
Mi meg semmi mást mint füldugót és MagneB6-ot kérünk, de jó sokat.....

Az októberi hosszú hétvége tele volt izgalommal.
Voltunk játszóházban, amit az Ikrek mindig nagyon-nagyon élveznek. Fel-le szaladgálnak, pörögnek-forognak, jól el is fáradnak, aztán nagy örömünkre jó nagyot alszanak is utána.
Otthon aztán a legkedvesebb játékok mellett nagy mesenézőkké válnának - na jó, néha élünk is ezzel a lehetőséggel, mert olyan jól esik egy kis csend :-) - szóval éjjel-nappal tévéznének, ha hagynánk.
Legfőbb kedvencük Sam a tűzoltó, amiből szinte mindet látták már vagy százszor. Barnika otthon is lepróbálja a riasztást, teljes részletességgel. A falon megnyomja a láthatatlan piros gombot, majd odaszalad a raditorhoz - mivel az egy fax - kiveszi a beleállított papírt és rohan a fürdőszoba ajtófélfájához. Lecsúszik a "tűzoltó rúdon", majd felvéve a piros műanyag mentősapkát rávágódik a kanapéra. Ez testesíti meg ugyanis Jupitert (gyengébbek kedvéért: a tűzoltó autót) Szerencsére van egy "nínózós" kormányunk, amit bekapcsolva már indulhat is a "jármű". A helyszínre érkezést követően félőrülten rohan a szobába, mert "bajba került egy kutya, hát gyorsan segítsünk rajta" kiáltással már ki is menti Floki kutyát a slamasztikából. Rádobva a (kanapé)autóra még vagy harminc szőrös plüssfigurát kiráncigál a szobából, mint Noé az állatok megmentője. Utána hazavezetve a járművet - hangos nínózás mellett -  elégedetten újrakezdi a műveletet.
Cukker. Meg kell zabálni.
Néha Panna is beáll vele, de szegénykémnek már csak egy műanyag edény jut tűzoltó sipka gyanánt. Kicsi lányunk - mint Penny tűzoltó - hűen követi a nagy Sam-et, és segít még harminc plüssel megrakodni az egyébként is roskadozó kanapénkat.
Ez így egyébként nagyon szép, mert azt gondolhatnánk, hogy elvannak együtt játszva egy darabig. Sajnos azonban, ez nem teljesen igaz. Sok esetben nekem is be kell állnom tűzoltónak, fejemre téve egy salátás tálat, hiszen nekem sincs olyan professzionális kellékem, mint Barninak, a hősnek.
Pannika egyébként inkább gyurmázik, és babázik. Szeret rajzolgatni és festegetni is. Ennek legszebb megnyilvánulása az ágya körüli fal, melyet alvás helyett csendben teljesen kipingált. Megkértük kábé ezerszer, hogy ezt ne csinálja, ennek eredménye az lett, hogy már Barni is felbátorította a falfirkára, így már az Ő ágya felett is vannak kriksz-krakszok. 
Mindkettőjük másik kedvenc és mindennapos játéka a főzőcske. Kiskonyhájuk és a barkács asztal, ami szintén konyhaként üzemel, be van állítva a rendes konyhába, ahol Apa mellett Ők is főzik a tarhonyát és a gulyáslevest. Felhasználva a pötyiket, gyöngyöket, gesztenyéket és mindent, amire a szétszórásuk után, olyan frankó rálépni sötétben.
Ehhez kapcsolódóan el kell mesélnünk a koraszülött kontrollon a pszichológus Szigethy Klári néni megkérdezte tőlünk, hogy mivel játszanak a gyerekek, mire mi büszkén meséltük, hogy nagyon szeretnek kotyvasztani a kiskonyhában - különösen Barneszka. A doktornéni első kérdése az volt, hogy tán anyuka nem szokott főzni????
Mire én pironkodva bevallottam, hogy hát esélyem nincs a konyha közelébe kerülni, mivel apa teljesen kisajátította a területet magának. Válasz: nem helyes! Tessék hagyni anyukát főzni, mert a gyerekek rossz példát fognak megtanulni.
Én meg magamban gondoltam: ha csak annyi átkot kapnék az életben, amennyit majd a menyem rám küld, mert Barnika megfőzi neki a vacsorát....

Eljött végre ez is!!!!!
Barnika egy szeptember végi csütörtök reggel úgy ébredt, hogy Ő most wc-be fog kakilni. És tényleg. Belepottyant a minibogyó.
Nagyon büszkék voltunk rá, tapsoltunk, ujjongtunk együtt Apával. Azonnal beígértük, hogy Kakamanó meghozza az általa kiválasztott ajándékot ezért a csodatettért. Miután végzett ügyesen lepattant, előrehajolva letette mancsait a földre és várta a törlés műveletét. Biztos látta már a bölcsibe és oviba, hogy ez így szokás.
Utána még az oviban is és a nagyszülőknél is felavatta a slózikat.
A Kakkermanó meg persze hozott egy klassz platós kis kamiont, amit Barneszka választott. Természetesen Panninak is kellett valami mütyűr, holott Ő tesója műsora után közölte, majd ha nagy lesz, akkor fog őnagysága ráülni a wc-re. Ezek szerint, még egy darabig pucolhatjuk a királynői szennyet. Király!
Volt az oviban izgi kirándulás a Strázsahegyen, ahol mindenféle természetközeli csodával ismerkedtek gyermekeink. Apa is velük ment, kísérte a bandukoló csapatot. Reggel a buszvégállomáson volt a gyülekező, majd a nagy sárga csodával kibuszoztak Kertvárosig. Onnan gyalogosan irány a vadon. Láttak bogarat, madarat és még egy süni-bundát is mutogattak nekik, amit Apuka elmondása szerint, nem igen tudtak mire vélni. Na mindegy is, klassz volt, új volt és utána hullafáradtan bezuhantak az ágyba egy jó kis spenótos ebéd után, amit egyébként imádnak mindketten. Jövő héten a Széchenyi téren fognak énekelni az ovisok, amire kíváncsi leszek nagyon. Barni talán még a gitárja mellett a dobot is magával viszi...

Elkezdődött, a kiscsoport!
Olyan klassz volt a nyár, együtt, sok izgalommal és játékkal, de ennek most vége, itt az OVI! 
Amit egyébként a kezdésig nagyon vártak már a gyerekek, és minden alkalommal, amikor elhaladtunk az ovi épülete mellett, büszkén mondogatták, hogy oda fognak járni. Így aztán:
Szeptember 3-tól ovisok lettek gyermekeink. Elnyelte Őket az a nagy épület, sok-sok új gyerekkel és felnőttel. Sírtunk mindannyian. (anya persze csak akkor amikor a Kicsik nem látták) Barnika majdnem két hétig szomorú volt. A vegyes csoport miatt nehezen talált magának játszótársat. Az utcánkban lakó kisfiú is rögtön leszögezte, hogy neki már van barátja, így ne számítson semmi jóra szöszi kisfiúnk. Pannikának könnyebb volt a helyzete. Egy csoportba kerültünk Willner Dórival, aki ugye, jóbarátaink kislánya, tehát nem ismeretlen, sőt folyamatosan babázott Pancsurival. Szívszorító hallgatni néha, ahogy mesélik miket mondanak a nagyobb ovisok. Vajon mi is ilyen kíméletlenek voltunk néha a Kicsikkel, és a mi Nyuszikáink is ilyen "gonoszak" lesznek majd a következő "generációval" jövőre? Remélem nem, sőt sokat beszélgetünk velük arról, hogy mit nem szabad mondani, és mit nem szabad csinálni. Reméljük meg is értik.
A Süni csoportba kerültünk, ahol sikerült anyának és apának igazán klassz jelekre lecsapni az első szülői értekezleten. Pannika Katicabogaras, Barnika teherautós kisovis lett.
Csináltunk csuda klassz ovis ruhatartózsákot. Anya a zipp-záras textiltáskára rajzolt Pannának alkoholos filccel nagy tulipánt, sok-sok kicsi virággal, és a nagy zöld levélre rávasalt egy gyönyörű katicabogarat. Barnínónak a táskájára sok-sok fa, bokor és virág mellett, egy széles országúton cuki kis teherautót halad, melyet szintén oda vasaltunk. Nagyon tetszett nekik, de a hercegnős és verdás tornazsáknak is nagyon örültek.
A tornaórát egyébként nagyon várták már, hiszen Bogyó és Babóca az ovis napot ezzel kezdik Dongó nénivel együtt.

Anya - Apa nagy örömére - a legutóbbi szülői értekezleten bevállalta a szülő munkaközösség vezetését Szilvivel, aki Zsombor - szintén kiscsoportos gyerek - anyukája. Senki nem akarta elvállalni, így a lehető legjobb döntés született, két új anyuka lett megbízva, ezzel garantálva a 3-4 évnyi feladat. Sok-sok ötlet van már anya fejében, reméljük lesz mód a megvalósításra is.
Néhány hete végre eljutottunk az állatkertbe is, ami nagy öröm és csodálkozás volt. Természetesen, ha már lúd legyen kövér, utána fogaskerekűztünk és gyermekvasutaztunk is egy kicsit - Anna, Peti és Gergő nyomán. Hulla fáradtan értünk haza, az alvással - nekünk szülőknek - nem volt gondunk.
Az alvásról annyit, hogy amióta nagy ágyuk van az Ikreknek főleg négyen alszunk a szülői ágyban. Három hét után, azért vannak már olyan esték, amikor hajnalig mindenki a helyén maradt. Talán van remény....
Az elalvás viszont rémálom. Oda kell feküdnünk melléjük, amíg el nem alszanak. És beszélgetnünk kell hosszú percekig, ami viszont egyáltalán nem bánunk, mert olyan édesen mesélnek a napi eseményeikről, hogy meg kell Őket zabálni. Beszélgetünk, mi együtt!

Három évesek lettek a mi kicsi ördögeink. 
Három éve szülők lettünk, ami még mindig megfoghatatlan és felfoghatatlan néha.
Három éve minden nap van csoda az életünkben.
És három éve csak a hangzavar van körülöttünk.
De mégis édesek és illatosak mindig, és amikor puha kis mancsaikkal megsimogatnak minket, amikor azt mondják szeretlek anya! vagy szeretlek apa! lehet bármekkora az őrület és a fáradtság, nem számít. Egy dolog a lényeg csak: mindent megadni a mi kicsiny mókusainknak!
Volt is itthon nagy buli. Nagyszülőkkel, dédszülőkkel, rokonokkal, Kittys tortával és tűzoltós tortával. Fantasztikus volt. A kicsik kaptak új nagy ágyat (igazi felnőtteset), Pannika csudaszép rózsaszín babakocsit, Barneszka tűzoltó felszerelést, és markolót. 
Jó buli volt, hangos és kupis, mint mindig.

Augusztus utolsó hetét még mindenképpen ki akartuk használni egy kis bölcsizésre. Valikával és Ildikóval tölthettünk még öt napot, és ezt semmiképpen nem akartuk elmulasztani. A gyerekek nagyon szerették Őket, sokat emlegették itthon mindkét dadusukat, akiknek mi mérhetetlen hálával tartozunk. Vigyáztak, tanítgatták és őszintén szerették a mi két kis angyalunkat. Úgy érzem most, hogy nem lesz többet ilyen hely, ahol ennyi öröm, béke és szeretet veszi majd körül az Ikreket, amikor nekünk dolgoznunk kell. 

Készítettünk ajándékot Ildikónak és Valikának, vittünk virágot és könnyek között búcsúztunk. Szomorú volt.
A Kicsik a következő héten megkezdték az ovit. Barnika napokig sírva, sőt zokogva szipogta, hogy Ő inkább bölcsibe akar menni. Szívszorító volt.
Hiányoznak nekünk a mai napig!

Mivel ágyhoz kötötte anyát a beállt dereka, három napi fetrengés után, végre bepótolhatjuk a hiányzó történetek elmesélését.
Időrendben haladva, a balatoni nyaralás volt talán a legtávolabb, amiről írni muszáj és érdemes is. Majdnem két hetet töltöttünk együtt Vonyarcon, hol Judit mamával és Öcsi papával, hol Ili mamával és Docca papával. Néhány napra még Virág is csatlakozott hozzánk, ami nagyon izgalmas volt, hiszen balatoni barátainknak hála eljutottunk végre a Festetics kastély kertjében minden évben megrendezett nyári színházi előadások egyikére. Isteni volt, és a Kicsik is jól mulattak addig a nagyszülőkkel.
A legnagyobb izgalom persze a folyamatos strandolás volt. Az Ikrek, igazi kis vidraként órákig képesek pancsolni a fincsi vízben. Barnika nagy tudományra is szert tett. Folyamatos és kitartó gyakorlás után le tudott már merülni a víz alá. Látva az olimpián induló úszókat nagy lendülettel próbálta utánozni őket és még a kis kezeivel ügyesen tempózott is néhányat. Pannika - nehogy kimaradjon valamiből - Ő is merült, vagyis csak úgy érezte a mi kis szívünk, hiszen igazán nem  bukott a víz alá. De mi ujjongtunk neki, nehogy sikerélmény nélkül maradjon. Rengeteg élmény ért bennünket, sokat játszottunk Noellel, Kunival és Robival. Apa még éjszakai horgászatra is elment, de sajna nem járt túl nagy sikerrel. 
Néhány bibit is összeszedtünk, mivel óriási bátorsággal lecsúsztunk egy iszonyú magas légvár csúszdán a gyerekekkel. Ők marhára élvezték, de nekünk mindkettőnknek olyan mélyen leégett a könyökünkön a bőr, hogy még hetekig sajgott. Sajnos a betegség sem került el minket. Egy nappal hamarabb kellett hazajönnünk, mivel Pannikának fülgyulladása lett. Szegényke nagyon szenvedett, de hősiesen viselte a doktornéni vizsgálódásait. Nagyon odavolt a mi kicsi lányunk. Szinte egész nap aludt, a fülcseppet marhára nem akarta, de mi alvás közben belecsempésztük piciny kagylóiba. 
Hazaérve néhány napik még betegeskedtünk - persze Barnesz is belehúzott - de végül minden rendben lett és megtarthattuk a szülinapi bulijukat.

Túl vagyunk egy hányós-fosós meneten. Viszonylag gyorsan, de kicsit kínlódva estünk át a betegségen. Időben persze szerte szét, amint Panni meggyógyult, Barni lett nagyon levert. Ilyen még nem is volt, hogy egy egész délelőttöt ágyon fekve, szundikálva töltene. Iszonyú nehéz volt levinni a lázát, délelőtt már hűtő-fürdőzni is kellett szegénykével. Amúgy is baromira tud fázni, édesen vacognak tündéri kis ajkai és emellett olyan elesett tud lenni...Igazi pasi:-)
Pannika csak hasmenéssel küzdött, ezzel viszont igen kitartóan. Szaftos pukinak neveztük el a hasmenést, ami persze nagyon tetszett is nekik. Amint egy kis szaftos pukkancsot érzetek a pelusban - biztonság kedvéért inkább abban lófráltak mindketten - azonnal jelezték. Így a pelusfogyasztásunk a csillagos eget verdeste.
A lényeg, hogy gyorsan meggyógyultak, ügyesen bevették a gyógyszereket és megértették, hogy amíg hígabb a buli, addig nincs tejecske.
Most a bölcsi szünet idejét éljük éppen. Valikánk még ügyeletes a héten, de sajnos csak fél 11 körül érkezik, így tegnap -az első ilyen összevont napon - Barneszka annyira el volt keskenyedve, hogy megesett a szívünk rajta. Állítólag Valika érkezéséig egy asztalnál üldögélt, és csak akkor kapott erőre, amikor meglátta szeretett dadusát. Ma már nem is mentek bölcsibe, hála Judit mamának és Dédiéknek, akik felügyelik most az Ikrek őrjöngését. Telefonban kiabálva osztották meg Apával, hogy paprikás krumplit esznek és tejecskét isznak, mert Ők a kisbocik.Délután pedig kötelezővé tették Judit mamának a palacsinta sütést, ami azért is érdekes, mert általában nem rajonganak az édességek eme formájának. Bár nagy valószínűséggel inkább a csokinak (kakaónak) örülnek, amivel töltve van a cucc. Na, az már jöhet tonnaszám.
Vasárnap buliban voltunk! Szabinak és Rolandnak volt összevont szülinapi zsúrja, amit a Kicsik nagyon élveztek. Ők voltak a legkisebbek, így nem is tudtak résztvenni az igazi bolondozásban, de ennek ellenére hazajövet hajtogatták: Jó volt ez a buli Anya! Nagyot dobott ezen a Mikka-makka hatalmas és hiper-szuper konyhája, ahonnan ki sem akartak jönni, valamint a pizza és csokis torta, amit Virág (Szabi és Roland anyukája) a Daubnerből hozott. Isteni volt, megérte felmenni érte.....
Ha valaki nem értené az összefüggéseket, van a mi Virágunk és a van a szomszéd Virág. Na most ezzel az azonosítóval különböztetik meg a gyerekek a körülöttünk sertepertélő virágokat :-) Mindkét szöszi Virágot nagyon szeretik, meg is akarják hívni Őket majd a saját szülinapi bulijukba. Amit egyébként már nagyon várnak. Holnap lesz még egy Panni névnapi móka, így aztán kijut a bulizásból a két kicsi Ördögnek. Természetesen ezekről is majd szépen sorban - és főleg időben - be is számolunk majd.

Némi nagyképűséggel kijelenthetjük, hogy szobatisztává váltunk. A bölcsiben kifüggesztett tájékoztató szerint, az a gyerek, aki a "nagydolgot" - nevezzük nevén: kakát - már tudatosan pelusba kívánja nyomni, már szobatisztának tekinthető. Így hatalmas arccal jelenthetjük a nagyvilágnak: SZOBATISZTÁK vagyunk.
Egyre ritkábban csurranik ki a pisi, összepiszkolva a szobát, szőnyeget miegymást. Egyre kevesebb pelus fogy - Panninak este már nem is kell egy hónapja kb. Barnuskánál próbálkoztunk már, de sajnos teljes ágyneműcsere lett a vége, így inkább Őt még bepelusozzuk éjszakára. Napközben csak a nagy játék heve akadályozza meg időnként, hogy a bilibe, vagy a WC-be csurizzon a szerszám.
Az elmúlt hetekben volt sok minden:
Barni névnap, ahol természetesen Panninak is kellett némi ajándékot kapnia, mert a mi kicsilányunk lelke nehezen viselte volna, ha Ő kimarad az özönből. Igyekeztünk érzékeltetni vele, hogy az az ünnepség Barnikáról szól, s ezért Ő kapja a nagyobb és több ajándékot. Sikerült is, mivel senkiben nem maradt hiányérzet. Azt persze mondanom sem kell, hogy baromira várja a saját névnapját, mert a listája igen hosszú. Minden nap beleszeretünk valamibe. Legutóbb Willner Dórika rózsaszín hiper-szuper háromkerekű babakocsijába. Ilyet feltétlenül kapnia kell - állítása szerint.
Közös ajándékuk - amit Barni is kapni fog - az a mikrofon. Általában ceruzával, vagy fakanállal a kezükben énekelnek fülsüketítő hangerővel. Egyébként még mindig nagyon szeretik a zenéket. Autóban más nem is szólhat, mint a saját cd-jük. Néha észre sem vesszük, hogy Apával kettesben is az szól mellettünk :-)
Voltunk Balatonon is, de fürdeni akkor még nem lehetett. Lefelé menet - a bölcsis gyereknap után - megálltunk Veszprémben az állatkertben, ami nagyon élvezetes volt. Rácsodálkoztak az hatalmas állatokra, bár sokat belőlük nem láttunk, mivel valószínűleg az ebéd utáni szieszta idejére érkeztük. A Veszprémi állatkertet mi eddig nem ismertük, így mi is nagyon meglepődtünk, amikor tapasztaltuk, hogy micsoda óriási területet kell bejárnia az idelátogatónak. El is

 fáradtunk piszkosul.

A balatoni hosszú hétvége Ili mamával és Docca papával szuper volt. Játszottunk, ettünk, csavarogtunk. Buliztunk Noellel, Kunival és Robival, amit már nagyon vártunk. Nagy öröm volt találkozni ismét velük.

Azóta betegeskedtünk is egy kicsit. Büszkén hirdettük magunkról, hogy február óta nem voltak betegek az Ikrek. És tessék. Benyeltünk egy tüsszös mandulagyuszit. Néhány napot otthon kellett tölteni, így sajnos lemaradtunk a bölcsis ballagásról. A tarisznyát és az összes műalkotást, amit a gyerekek bölcsis pályafutásuk alatt készítettek, mind megkaptuk csodaszép mappákba rendezve. A bölcsi persze tart még, igazából július 23-ig, utána indul a szünet. Az Ikrek még erre ráhúznak majd egy hetet, mivel mázlinkra Valika lesz az egyik ügyeletes dadus, így mi is maradunk. Legalább vele lehetünk még egy kicsit, a nagy elválás előtt.

Régen beszéltünk már az alvással kapcsolatos nehézségekről.

Mostanában az elalvással küzdünk. Barnika a rendszerek embere, szereti, ha minden a maga megszokott módján történik és a változtatások beillesztése némi akadályokba ütközik. A menet a következő: az esti pancsi, ahol általában a csempére ragasztgatjuk a kirakósokat, majd kedvük szerint meghatározzák kivel szeretnének törölközni és öltözni. Általában Anya van ezzel a feladattal megbízva, bár így nyáron pikk-pakk magunkra dobjuk a könnyű kis pizsit és már kész is. A tejet kizárólag Apa készítheti, ebben nem ismerünk tréfát. Utána kötelezően Anna, Peti és Gergő mesék következnek, melyeket az Ikrek saját maguk választanak. A képek alapján már régóta tudják, hogy melyik mese melyik. Anya már marhára unja az összes mesét, szinte kimondhatatlan öröm amikor találunk egy olyat, amit "csak" tízszer olvastunk már el. Ebből a sorozatból kb. 8-10 könyvünk van, de nagyon érlelődik bennem, hogy újakat vegyünk. Csak azért, hogy én is (Anya) is élvezzük.
Mese után a fogmosás, ami szintén kény és kedv szerint történik. Néha Apa néha Anya nyomhatja csak a fogkrémet a fogkefére, néha fehéret és néha csak málnásat. (ami ugyan lányos, de azért Pannika megengedi, hogy Barni is nyallintson belőle egye fene) A fogmosás Barnesznek nagyon megy, ügyesen sika-mikálja a fogacskáit, Panna leginkább lenyalogatja a fogkrémet és repetázik belőle. A sikálás már nem annyira fincsi, így azzal egy kicsit szenvedünk. Utána irány az ágy. Csakis Apa jöhet ilyenkor. Kötelezően királyfi és királylányos kitalált mese, közben bodza szörp csőriből (még jó, hogy fogat mostunk előtte :-)) aztán a küzdés. Időnként még Anya is kell, hogy énekeljen, meg Apa, hogy ott feküdjön velük. Ha minden stimmel és Barneszka kipipálhatta az összes kötelező feladatot, pillanatok alatt a Vaucival elaltatja magát. Pannika mindent kitalál, hogy ne kelljen aludni. Még 2-3x elmegyünk pisilni, még babát és egyéb mütyürt választ az alváshoz és így tovább. Fél 10 körül elcsendesednek végre és nekünk jártányi erőnk sem marad másra, mint bezuhanni az ágyba. 
Minden napunk arról szól, miképp fáraszthatnánk le Őket a legjobban, milyen izgalmas programot szervezzünk Nekik, minek örülnének a legjobban és milyen egészséges kaját tálaljunk eléjük. Mi magunknak lassan teljesen megszűnünk létezni, de ez így van jól.
A kajára vissztérve, mostanában a tuti tv nézés - pontosabban Peppa malac mesenézés - közben szendvicset majszolni. Egyszer ezt megmutattuk, azóta Pannika teljesen oda van ezért. Mindig mondja: Holnap is hozol szendvicset? Próbálunk leszokni róla, de olyan jó az a kis csend, amíg nézik a kedvenc mesét és az ágyban, tálca fölött mindenféle kosz és káosz nélkül képesek enni. Miért van az, hogy az asztalnál erre teljesen képtelenek? Na mindegy, egyelőre szendvicsezünk és Peppát nézünk, ami egyébként egy tök édes kis mesesorozat egy malackislányról és annak családjáról. Imádjuk.
Néhány apróság még róluk:
Mostanság mindent kategorizálnak. Meghatározzák mi fiús és mi lányos. Pannika mindenből kizárólag rózsaszínt szeretne, még a fagyit is így választja. Barnikának mindenből kék kell, de fagyiból általában a csokisat favorizálja. Egyébként, ha tehetné csak csokit enne, de hála istennek viszonylag ritkán hisztizik érte, így talán hetente-kéthetente eszik meg 1-2 kindercsokit. A gyümölcsökkel kezd kibékülni talán. Már megeszik a görögdinnyét, a sárgabarackot és az őszibarackot. Panninak természetesen minden gyümölcsöt megeszik, talán a sárgadinnye az egyedüli, ami nem csúszik annyira. Ami mindig jöhet mindkettőnél: tarhonya, tészta (bármilyen), virsli és szalámi.
Méreteik:

Panni 99 cm, 18,1 kg és 26-os lába van
Barni 101 cm, 16,2 kg és 27-es lába van.

A cumi és mellé a Nyuszi/Vauci még mindig nélkülözhetetlen kellék. A bölcsiben csak alvásnál használják, otthon többször hozzájuk bújnak. Tudják jól, hogy az oviban nem nagyon lehet majd ilyeneket vinni, de egyelőre még nem látják ezt gondnak. Büszkén mondogatják, hogy az Aranyhegyi oviba mennek majd nemsokára.

Délutánonként mostanában strandolunk, amit kimondhatatlanul szeretnek. Ki sem akarnak jönni a vízből, otthon is - a Petyáéktól kapott - medencében egyre ügyesebben merülnek a víz alá. Igazi kis vidrák.
Egyre többet focizunk, kergetjük a labdát, és csintalankodunk a szomszéd fiúkkal Szabival és Rolanddal. Nagyon szerencsések vagyunk, mert a szomszéd fiúk igazán jó arcok és nagyon szeretik a mi két kis Mütyürünket. Roland persze (a kisebb) ördögebb és viszi bele Barnikát a rosszaságba, de ez mind nem számít, amikor látjuk milyen jól mulat a banda.

Megcsúsztunk. Megint.

Ami eddig volt: húsvét, nagy boldogságban, locsolással, jófej nyuszival, aki rengeteg izgalmas ajándékot hozott. Barnika körbelocsolta a családot Apucival, gyűjtött csoki tojásokat, és még pénzt is, amit marhára nem értett, mert Ő konkrétan csokit várt a munkálatokért cserébe :-) Nem is kevés édességét faltak ezalatt a napok alatt, így mostanában visszafogtuk a fogakat romboló falánkságok fogyasztását.
A május 1-ei hétvégét csupa izgalommal töltöttük. Elbuszoztunk Dömösig, ahol hajóval átsuhantunk a túlpartra, majd vissza és újra busz. Hihetetlen élmény volt ez nekik, amiből rá is jöttünk, hogy nem kell nekik túl bonyolult programokat szervezni, hiszen minden hétköznapi apróságra még mindig annyira rá tudnak csodálkozni, hogy nem is gondolnánk.
Utána Péliföldön lovacskákat néztünk, amiket Panna annyira komál, hogy ha lehetne meggyorsítani a növekedésüket, tutira bármit megtenne azért, hogy lovagolni járhasson.
Persze a legnagyobb királyság a búcsú volt, ahol nem maradt ki nem próbált ringispíl. Judit mamáékkal mentünk, akik szintén nagyon élvezték a közös programot, de szegény mama teljesen rosszul lett, amikor az ikrek egy 5-6 méter magas ugrálóvár csúszdájára próbáltak felevickélni. Sikerült nekik, le is csúsztak, és mama oda sem mert nézni. Bőszen próbálta lebeszélni kicsiny csapatunkat a további lecsúszástól, de szegény nem járt sikerrel.
Házunk táján újdonságnak számít, hogy elkészült a terasz, így az egyik napsütötte délutánt egy babamedence felfújásával, a csúszda beleállításával, majd őrjöngő visítással és pancsizással töltöttük. Meg is kellett ígérnünk, hogy gyereknapra lesz majd nagyobb medence, és folyamatos pancsi. A mi két kis vidránk rajong a vízért, kizárólag lilára vált szájjal, a nap lemenetele után voltak hajlandóak megválni az újdonsült szórakozástól.
Fejlődésükben annyi a változás, hogy iszonyatosan megnőtt a szókincsük, beszélnek folyamatosan, így a csend fogalma számunkra lassan feledésbe merül. Énekelnek és táncolnak, de talán a legszebb pillanat az, amikor kettesben beszélgetve eljátszadoznak és véleményt cserélnek. Irtó édesek, ahogy megbeszélik a dolgokat.
Most szombaton kipipáltuk az első szülinapi zsúrt is. Kristóf, a bölcsis haver hívott meg minket (mármint Pannit és Barnit), hogy ünnepelje vele és még 4 kispajtással a 3. szülinapját. Nagyon aranyosan eljátszadoztak mindannyian. Énekelték a "Boldog szülinapot" hangosan, maszatos szájjal tömték befelé a kutyusos tortát, és kipróbálták Kristóf minden játékát. Nagy esemény volt ezen a napon. Pannika és Kristóf között elcsattant az első CSÓK! Először csak ölelgették egymást, majd puszit is nyomtak egymás arcára. Mivel minden mosolygott ezen, gondolom (remélem) csak a produkció kedvéért, szájon is puszilgatták egymást, sőt kinyújtott nyelvvel közeledettek egymás felé. Kész őrület!
Mi jön még......? 
 

Oly sok szó esett már gyermekeink fejlődéséről és az aktuális eseményekről, de még soha nem írtunk igazán semmit azokról a személyekről, akik jóvoltából még nem kerültünk diliházba és az Ikrek is szépen okosodnak, cseperednek.
A "nélkülük nem sikerült volna" most itt következik, pusztán hálánk jelélül és később Panninak, Barninak, hogy tudják mekkora csapat mozgott a színfalak mögött, amíg Ők dicsfényben úsztak a "színpadon".
Nagyszülők:
Végtelen köszönet szüleinknek, akik hihetetlen türelemmel és szeretettel játszanak, gügyögnek, bohóckodnak és fáradhatatlanul tanítanak meg mindent az Ikreknek. Ha Ők négyen nem laknának a közelünkben, szürkébbek lennének a hétköznapok mindannyiunknak. Ili mama, Judit mama, Docca papa és Öcsi papa. Sokszor jobban örülnek a Kicsik a nagyszülőknek, mint nekünk. Mindig nagy a boldogság, ha valamelyik nagyszülőnél lehet garázdálkodni. Garantált a ropi, a sajtos és egy csomó csuda finom nyalánkság, amit a mi Mütyűrkéink be is puszilnak azonnal. Persze a legfontosabb a feltétlen szeretet, a maximális törődés és a játékosság amivel gyermekeinket kényeztetik Ők négyen. Millió és egy köszönet érte. 

Dédszülők és keresztmama:
Apa nagymamája, Eta dédi hála Istennek, kicsattanó energiával kergeti, pátyolgatja, szeretgeti Pannit és Barnit, amiért mi nem tudunk elég hálásak lenni Neki. Reméljük, hogy még legalább száz évig így marad. Vele együtt keresztmama is, aki Eta dédi tesója, végtelen kedvességgel foglalkozik gyermekeinkkel, amit szintén nem tudunk eléggé megköszönni Neki.  
Anya nagyszülei, a nyergesi dédiék betegségeik miatt sajnos nem nagyon tudnak résztvenni a mindennapjainkban, de mindig nagy boldogság számukra, ha találkozhatnak a Kicsikkel. Rendszeresen ellátjuk Őket friss fotókkal, így ha kedvük szottyan a gyönyörködésbe, megtehetik bármikor.
Anya, anyai nagymamája, (szintén) Eta dédi, sajnos már nem találkozhatott a Kicsikkel, de én tudom, hogy angyalkaként figyel és mosolyog ránk fentről mindig. Ha itt lenne velünk, Ő is végtelen szeretettel és türelemmel pátyolgatná Pannit és Barnit, hiszen Milánnal, a keresztfiúnkkal is ilyen angyali kedvességgel törődött mindig. Biztosan "angyalkáimnak" hívná Őket, ahogy engem is, és ahogy mi is gondolunk rá folyton, hiszen hiába múlt már el négy nyár nélküle, a hiánya pótolhatatlan számunkra.  

Testvéreink, a keresztszülők és családjaik:
Hihetetlen szerencsések vagyunk, mert tesókáink, Petya és Eszter szintén részei lehetnek a mindennapi életünknek. Eszter és Norcsi jelenleg (de csak egyelőre) gyermeknevelési "nehézségektől" mentesen, fáradhatatlanul simogatják szeretetükkel Kicsinyeinket. Viszonozni fogjuk, ígérem!
Petya, Kata, Milán, Katuska és a hangos, zűrzavaros délutánok, amikor is a négy gyerek őrjöngésétől mit sem hallunk egymás szavából, olyan feltöltődések, amik nélkül üres lenne az életünk. Remélem gyermekeink is ugyanazzal az elválaszthatatlan kötéllel lesznek összekötve, mint mi négyen. 

Rokonok, barátok, barátnők
Örök hála minden barátunknak, rokonunknak, akik ha nem is közvetlenül a gyerekek körüli zűrzavarban segédkeznek elsősorban, hanem óriási szolgálatatot tesznek azokkal az együtt töltött, szabad órákkal, amivel újratöltve visszapattanhatunk az "ikres-mókuskerékbe".
Egy valakit mindenképpen szeretnék/szeretnénk kiemelni, aki nem más mint Víííííí (Virág), aki szinte nap mint nap leveszi vállunkról az édes "terhet". Akkor jön, amikor mi már mennénk :-) Így aztán maradunk és nem őrülünk meg teljesen. Az elmondhatatlan és kifejezhetetlen segítségért gyerekünkké fogadtuk, így tudtuk magunkhoz láncolni egy életre....:-) (természetesen ebben csak kicsi az önzés ;-))


 

Két és fél évnyi elnyomás után, Barnika visszavág Pannesznek.
Úgy hozta a sors, hogy most kicsi fiúnk lett a hisztis, akaratos kis ördög. Üti-vágja Pannát, húzza a haját, amire Pannika csak elkeseredetten annyit tud mondani: " Nem lesz két copfom!" 
Próbálkozunk azzal, hogy megértessük Barnikával, hogy amit csinál nem jó és nem szép, mert azokat a fiúkat, akik verekednek, nem szeretik a bölcsiben, sőt az oviban később még ki is nevetik. 
Ami a legfurább, hogy néha angyalként simul hozzánk és láthatóan nagyon is szüksége van a közelségünkre. Borzasztó érzékeny mindenre. Nem mehetünk nélküle sehova, elalvásnál ott kell üldögélni mellette, és minden este átjön az ágyunkba aludni. 
Emellett iszonyatosan sokat rosszalkodik, és hihetetlen akaratos tud lenni. Nem igazán akarja elfogadni, ha valami nem úgy van, ahogy Ő gondolja. Persze azt mondanom sem, hogy a bölcsiben kisangyalként tölti napjait. Vidám, szófogadó kisfiú. De aztán egyszer csak hazaérünk és  megváltozik minden. Tologatja a zsúrkocsit, mert Ő hozza az ebédet - ugyanúgy, mint Ica mama a bölcsiben. Mostanában ez a kedvenc időtöltése. Felgyűri a szőnyeget a szobában és indul a "kocsizás". Közben leborul minden, ami rajta van, de ez nem számít. Visszapakol és gyerünk újra. Emellett imádja a "nínós" autóit és persze a mosógépet, ami kicsi kora óta a nagy kedvenc. Mesék közül Bob a mester és Nouky a nyerő mostanában.
Pannika egyre kevesebb hisztizik. (lehet, hogy titkon összebeszélnek ezek itt ketten, valahogy így: Panni: Te, Baadi én most kicsit belefáradtam anyáék szivatásában, légyszi vedd már egy kicsit ezt a feladatot. Barni: Jó, rendben.) Szóval, kicsi lányunk továbbra is gyűjtögeti a mütyűröket, pakol, rámol, rajzolgat és olvasgat. Szépen eljátszik magában, ha kell. Ő is imádja Bobot és Noukyt. Egyre többet babázik, táncol és bohóckodik. a bölcsiben Ő is kisanygyal, bár rá egyre többen mondják, hogy nagyon huncut.
A bilizéssel még mindig szenvedünk. Mindketten a bölcsiben már bugyiban szaladgálnak és biliznek, ha kell. Alváshoz még néha kapnak pelust, de ha elmarad, akkor sem szokott gond lenni. Ehhez képest otthon hallani sem akarnak kisbugyiról. Néha rápattanak a wc-re vagy a bilire, de főleg fürdés előtt vagy ébredés után. Napközben annyira lefoglalja Őket a játék, hogy sajnos arra már nem jut figyelem. Nem baj, majd nyáron......