Az Ikrek

A technikai akadályokat leküzdve, végre egy újabb élménybeszámoló.
Augusztus közepén balatonoztunk még egyet, amit a Kicsik hihetetlenül élveztek. Az első hétvégén Ili mama (ahogy ők mondják: Ia mama) és Docca papa (Dopapapa) voltak velünk. Nagyon örömükre megnézhették végre, hogyan pancsolnak és játsziznak az Ikrek a vonyarci strandon. Majd néhány napig csak szűk családi körben nyaralgattunk, aztán Judit mama és Öcsi papa csatlakozott a "bajatoni" csapathoz. Homokoztunk, úsztunk és csibészkedtünk rengeteget. Találkoztunk Kunival, Robival és Noellel, aki Panninkánk első igazi rajongója. Az ikrek azóta is sokszor emlegetik az egész Pali családot. Barni elpirulva még azt is mondta Kuninak, hogy "szeretlek". Rendesen össze is kapcsoltuk a Balatont Noellel és szüleivel, csak együtt emlegetjük mindkettőt.

Apa szülinapján, augusztus 27-én Sukorón voltunk egy családi bulin a Rédei családnál. Rengeteg gyerek, rengeteg kaja, pia és sok-sok pancsolás, szaladgálás után hulla fáradtan tértünk haza. Jó kis buli volt.
Augusztus 30-án az Ikrek betöltötték a KETTŐT. Ezt ügyesen mondják és mutatják is a kis ujjaikkal. Volt jó nagy buli is a szülinapon. Apa isteni borjúpaprikást és nokedlit csinált az egész családnak. Össze is gyűltünk rendesen, ott volt mind a négy nagyszülő, az összes unokatesó és keresztszülő, na meg a dédi és keresztmama is. Az ajándékok közül a "nínós" autó és a csúszda vitte a pálmát, de a könyveknek, gumicsizmáknak és a rengeteg egyéb cuccnak is nagyon örültek a Kicsik.


Szeptember 5-én elkezdtük a bölcsit! A Csibe csoport oszlopos tagjaiként teljesen hihetetlen módon viszonylag könnyen beszoktunk az új rendszerbe. Csak néhány nap kezdődött sírással, de lényegében én (anya) többet sírtam, mint az Ikrek összesen. Nehéz szívvel hagytuk ott őket, látva ahogy az épület "elnyeli" a mi Kicsikéinket. Nehéz volt megszokni - nekünk talán jobban is - hogy mostantól egy kicsit leváltunk egymástól. A két év alatt együtt töltött 24 órás napokból mára csak a reggelek és a délutánok maradtak együtt. Na meg persze a hétvégék, amiket azóta is próbálunk tartalmasan kihasználni.
 
A bölcsiben Barni (akinek a jele a locsolókanna) és Panna (aki napocskaként fut Aprófalván) angyalként viselkednek. A bölcsis üzenőfüzet tele van dicsérő szavakkal, miszerint jókedvűen, órákon keresztül eljátszadoznak a homokban, a csúszdán és természetesen motoroznak is minden nap jó sokat. Egész nap össze vannak nőve, egymás mellett játszanak, és mindig keresik egymást. Délután 3-kor megyünk értük, ami mindig nagy öröm nekik is. Sikongatva szaladnak az ajtóhoz, összeszedve Vaucit és Nyuszikát - amit egyébként a bölcsiben csak az alváshoz használnak, nem úgy, mint otthon, ahol óránként legalább egyszer szükségét érzik a dörgölődzésnek- és rohannak felénk.

Onnantól kezdve, angyali mivoltukat feledve hiszti, sírás és verekedés a napi program. Estére annyira elfáradunk mindannyian, hogy 8 órakor már szundiznak, mi meg magunk alá roskadva pihegünk a kanapén. Mindezt leszámítva, napjában legalább százszor nézem az órámat, mert már mennék a mi kicsi csibéinkért.
A bölcsis társak nevét és persze Ildikó és Valika (a két gondozónőnk) nevét rengetegszer emlegetik. Elalvás előtt is megbeszéljük, hogy mi lehet Marcival, Rebekával, Mátéval, Ádámmal és Sárával. (persze vannak többen is, de általában őket emlegetik)
Az ebédet úgy eszik meg, hogy soha egyetlen folt sincs a pulcsijukon. Otthon még a falat is le kell mosni a vacsora után. Azt hogy felsöpörni és felmosni is kell, már nem is említem, annyira mindennapos. Nem tudom milyen varázslat hatására esznek meg minden főzeléket, de minden nap azt olvassuk, hogy megették az összes kaját. Kivéve, ha valami édesség a második. Nem hajlandóak továbbra sem megenni a rizsfelfújtat, vagy a túrós tésztát, de lényegében semmit, ami nem sós, még a gyümölcs joghurtot sem eszik meg. De azért a Kinder tojás és a csokis keksz csúszik rendesen. Mellé néhány liter tej mindennapos.
Múlt hétvégén Nőtincsen voltunk Barni keresztszüleivel, Milánnal, Katussal és Ili mamával, ahol a Seholsziget Élményparkot néztük meg. Láttunk és simogattunk lovat, kecskét és szamarat. Lovaskocsin utaztunk, játszótereztünk, ugrabugráltunk és egy jó nagyot ebédeltünk. Szuper volt, nagyon jól éreztünk magunkat. 


Néhány szavuk megint, amit mindenképpen meg szeretnék örökíteni a jövőnek:
- adomika - ezt akkor mondják, ha nagyon kérnek valamit (az "adom"-ból jött)
- öjembimbe - amikor az ölünkbe akarnak ülni
- hoppácika - amikor fel kell Őket venni
- tentibenti -alvás
- sonka-ponka - sonka
- szamia - szalámi
És vannak olyan szófoszlány szerű handzsalandzsák, amit csak Ők értenek. Ha valamelyikük kitalál valami badarságot, azt a másik vihogva utánozza, majd mindketten ismételgetik hangos nevetések közepette. Visszatérő, és számunkra megfejthetetlen szavuk a: Tanana. Ki tudja mit jelent.
A bölcsiben sokat mondókáznak, amelyek nagy részét, otthon már ügyesen ismételgetik.
Ami nem maradhat el soha - és nekünk már nagyon fáj a fejünk tőle - a kedvenc zenés cd 6. száma, a Gólya, gólya. Erre megyünk és jövünk az autóban mindig.
Azt vettük észre magunkon, hogy néha nélkülük és hallgatjuk, sőt ami rosszabb, még dúdólgatjuk is :-) 
Panna: 15 kiló
Barni: 14 kiló