Az Ikrek

Vannak pillanatok, melyeket nincs mód fényképezni, nincs mód megörökíteni, de olyan hatásosak, melyek egészen biztosan nagyon - nagyon sokáig megmaradnak emlékezetünkben.
Ma reggel Barnit etetés, böfiztetés után próbáltam szórakoztatni, valami véletlennek köszönhetően fütyülni kezdtem Neki. Erre azonnal egy nagy mosollyal "válaszolt". Néhányszor megismételtem még (hallásom és zenei érzékem nulla alatti) s még egyet - kettőt elmosolyodott.
Csodásak grimaszaik, mimikáik, melyeket, ha elcsípünk azonnal meg is osztunk egymással. Pannának felejthetetlenek a kikerekedő szemei, melyhez szájával csücsörítve ó betűt formáz. Aztán a nyújtózkodásaik, ívben való megfeszüléseik ökölbe szorított kézzel.
S a pillanatok mikor elalszanak mellettünk, kezünkben vagy simogatva ágyukban, mély nyugalomba merülnek, ami teljes mértékben tükröződik arcukon. Álmodhatnak? Mit álmodhatnak? Sokszor merül fel bennünk ez a kérdés, mikor alvás közben rájuk nézünk, s látjuk testtartásukat, arc mimikájukat.
Szerencsénkre, örömünkre szaporodnak a Babák által számunkra küldött kommunikatív jelek, amiket már mindketten nagyon vártunk. Egyre jobban ránk tapadnak pillantásaik, figyelnek hangunkra, s mindezek nehezebb percekben nyugtatólag is hatnak Rájuk.
Ezekkel is folyamatosan megerősítődik a tény: szülőnek lenni a világ legnagyobb ajándéka.

ui: néhány karakterrel feljebb tartottam éppen az utolsó mondatban mikor Barbara szólt: - Nézd meg Pannit. Rápillantva, székében elkerekedett szájjal aludt el... :)